Mindannyiunké a tér!

Idén huszonharmadik alkalommal szeptember 16. és 22. között rendezték meg az Európai Mobilitási Hetet, mely számos érdekes programmal várta mindazokat, akik szerettek volna többet megtudni a környezetbarát és fenntartható közlekedésről. A programsorozathoz kapcsolódóan a Pécsi Tudományegyetem Zöld Egyetem Programja az intézmény karaival, tagintézményeivel és partnereivel együttműködve sokszínű, és zéró-emissziós programokkal készült, hogy közösen bíztassák biztonságos kerékpáros közlekedésre az utazóközönséget. Hagyományok szerint a karokon Bringás reggeliket szerveztek a hallgatóknak, munkatársaknak. A PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda tagintézményeiben pedig a bringával érkezők a reggeli frissítő mellett sorsoláson vettek részt, a szerencsések hasznos biciklis felszerelést nyerhettek. A programokat színesítette a Drótszamár Kresz Park térítésmentes látogatása, a Pécsike és a helyi tömegközlekedés ingyenes használata, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából a Bike Safe program, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről tűzvédelmi kvíz is elérhető volt. A Fit-Boys pedig költségmentesen átvizsgálta a kétkerekűeket. 

Az Európai Mobilitási Hét egy olyan összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre egyre népszerűbb Magyarországon, így Pécsett is, ahol nyereményjátékokkal és ingyenes programokkal készülnek a szervezők.

A társadalom környezettudatosságát erősíteni hivatott rendezvénysorozat felhívja a figyelmet:

  • a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra,
  •  a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására,
  • a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire,
  • a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.

Az idei mottó: "Mindannyiunké a tér" arra hív bennünket, hogy közösen döntsük el, miként használjuk a közterületeket és gondoskodjunk arról, hogy mindenki – különösen a gyalogosok és a kerékpárosok – kellemes környezetben, biztonságosan és kényelmesen közlekedhessen. 

GALÉRIA

Partners