Európai Hulladékcsökkentési Hét

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét (2019. november 16. - november 24.) a Pécsi Tudományegyetemen kapcsán az egyetemi polgárok számára tervezett programok ütemezése az alábbiak szerint tervezett.

Az idei évben arra buzdítunk mindenkit, hogy járjon nyitott szemmel, fedezze fel, majd oldja meg azokat a helyzeteket, melyekben hulladékok keletkezését tudjuk megelőzni, illetve csökkenteni tudjuk ezek mennyiségét. Legyen ez közvetlen környezetünkben, munkahelyen, iskolában vagy az ezeket összekötő utakon. Hiszen ha valamiért már pénzt adtunk ki és megvásároltuk (nem azért mert igényünk, hanem mert szükségünk van), akkor azt ne dobjuk a szemétbe. Az újrahasználat, az adományozás, vagy éppen „újjászületése” révén tovább él, marad az anyagok, a gazdaság körforgásában és ezáltal nem kell újabb környezeti elemektől megfosztani a már így is túlfogyasztott Földünket.

“Hozd a kulacsod és töltsd újra!” – Fotópályázat

Készíts szelfit, vagy kérd meg kollégádat/hallgatótársadat, hogy kapjon lencsevégre a víz-sziget használata közben, a fotót pedig töltsd fel IDE! 20 szerencsés beküldő között PTE Zöld Egyetem kulacsot és pólót sorsolunk ki.

Önkéntes lakossági elektromos és elektronikai hulladék leadás:

2019. november 19-én 7.00-8.30 óra között, gyűjtőpont: Szántó Irodaház telephely kijelölt parkoló (7633 Pécs, Szántó K.J. u. 1/b.)

2019. november 20-án 7.30-9.00 óra között, gyűjtőpont: PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont kijelölt parkoló: jobbra gyeprácsos rész (7622 Pécs, Universitas u. 2/a.)

Add le Te is az e-hulladékot!

A leadással kapcsolatban a legfontosabb információk:

Ami leadható: háztartási nagy berendezés (mosógép, mosogatógép, hűtőgép, elektromos tűzhely, bojler), háztartási kisgépek (hajszárító, elektromos borotva, vasaló, kisebb barkács gépek /fúró, flex stb./, kenyérpirító, mixer, mikró, porszívó, varrógép, hősugárzó, számítógép, laptop, DVD lejátszó, videó, meghajtó, tápegység, számítógép alaplap, winchester!

Amit NEM!!! vesz át a cég: televízió, monitor, nyomtató, fax, billentyűzet, toner, festékpatron, magnó, diktafon, kitvetítő, fénycső.

Önkéntes lakossági szárazelem leadás:

A PTE telephelyein kihelyezett gyűjtőedényekbe az elemek elhelyezése az akció időtartama alatt.

Gyűjtőpontok listája megtalálható az oldal alján lévő csatolmányok között.

Dobd be Te is az elhasználódott elemet az elemgyűjtőkbe!

Önkéntes lakossági használt sütőolaj leadás: az akció időtartama alatt  6 pécsi és 1 vidéki gyűjtőponton:

A gyűjtőpontok listája megtalálható az oldal alján lévő csatolmányok között.

Hozd be Te is az otthon gyűjtött, használt sütőolajat!

A leadással kapcsolatban a legfontosabb információk:

  • A bő zsiradékban történő sütésből származó használt sütőolajat tiszta, szűrt állapotban kell leadni!
  • Bármilyen PET palackban gyűjthető a használt sütőolaj.
  • Motorolaj nem adható le, nem veszik át!

Önkéntes lakossági lejárt gyógyszer leadása az UNIV Gyógyszertárban, az akció időtartama alatt, nyitvatartási időben: H-P: 8.30-16.30 (7624 Pécs, Honvéd u. 7.)

Mi a gyógyszerhulladék?

  • lejárt felhasználhatósági idejű gyógyszer
  • fel nem használt és emiatt szükségtelen gyógyszer
  • injekciós tű, fecskendő, infúziós szerelék, amit otthon használtak fel

Hogyan helyezhetik el?

  • lehetőleg eredeti csomagolásban (törésveszély csökkentésére)
  • óvatosan (szúrási, vágási veszély miatt)

Passzold vissza Tesó, avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért! – kampány

Lapul a fiókban mobiltelefon, amit már nem használsz és nincs rá szükséged? Hozd el régi mobilodat, dobd be a gyűjtődobozunkba, ezáltal hozzájárulsz Te is a gorilla-populációk élőhelyének megmentéséhez!

Gyűjtőpontok listája megtalálható az oldal alján lévő csatolmányok között.

Részletes információkat ld.: https://www.janegoodall.hu/mobilkampany.html

Játék, édesség jótékonysági gyűjtés:

A Pécsi Első Lions Club közreműködésével a Vakok és Gyengénlátók Baranya megyei Egyesületének rászoruló fiataljai számára: 2019. november 18-20-án 8:00 – 12:00 óra között (Szántó Irodaház, 305. sz. iroda, Hajdu Katánál)

Járulj hozzá Te is, hogy megszépítsük rászoruló fiatalok számára az ünnepeket! A leadással kapcsolatban a legfontosabb információk: feleslegessé vált, de jó állapotú játékok és érvényes szavatossági idejű édességek behozatalát kérjük, mely jótékonysági céllal kerül felajánlásra, a közelgő Mikulás és karácsonyi ünnepeket is megcélozva.

"...nekem nincs ebédem..." A Pécsi Jótékony Nőegylet XXIII. Jótékonysági Gálaestje 2019. december 8-án 18 órakor lesz Pécsett, a Kodály Központban.

A Karácsonyi Koncert fellépője a VoiSingers kórus Balásy Szabolcs karnagy vezetésével. Az est bevételéből az egyesület  rászoruló általános iskolás gyermekek étkezését fizeti a szülők helyett. Jelenleg a támogatott gyermekek száma 140 fő. A koncertre minden kedves támogató érdeklődőt szeretettel vár a Pécsi Jótékony Nőegylet.

További információk: Földényi Gabriella foldenyi.gabriella@pte.hu

 

Kövesd a 8R iránymutatását!

8 jelszó, ami mögött egy környezettudatos ember rejlik. Sajátíts el minél többet és jussanak eszedbe ezek a gondolatok, ha vásárolni akarsz, vagy éppen döntesz egy tárgy sorsa felett.

8R mindenek felett!

  1. Reduce: Csökkents! Használj kevesebb anyagot, tárgyat, erőforrást! A kicsi szép!
  1. Replace: Helyettesítsd az adott terméket egy környezettudatosabb megoldással, szolgáltatással! Például vásárlás helyett bérelj!
  1. Refuse: Utasítsd vissza! Nem kell elfogadni azt, amivel nem értünk egyet, ilyen lehet a szórólap, a nejlonzacskó, vagy éppen egy ingyenes reklámajándék!
  1. Recycle: Gyűjts szelektíven és hasznosíts! Használj újrahasznosított alapanyagot, illetve gondold végig, ha készítesz valamit: mi lesz vele, amikor hulladékká válik?
  1. Reuse: Használd újra! Lehetne a feleslegessé vált terméket másra is használni? Például részeit felhasználni vagy más funkciót adni neki?
  1. Repair: Javítsd meg! Ha érdemes valamit megjavítani, vagy megjavíttatni, hosszabbítsd meg ezzel a termék életét!
  1. Rot: Komposztálj, gyűjtsd külön, hasznosítsd helyben! Mindenhol lehet komposztálni és nagyon jó érzés később a készkomposztba ültetni!
  1. Rethink: Gondold újra! Nincs jobb megoldás az adott problémára, ami kevésbé terheli a környezetet?

+1: Repeat...: És kezd elölről!

 

Ajnáljuk figyelmedbe:

Komposztálásról mindenkinek; hasznos tudnivalók

 

Youtube videó: 

Partnereink