LEGZÖLDEBB EGYETEM A LEGZÖLDEBB VÁROSÉRT!

A jövő generációk léte és életminősége nagyban függ attól, hogy képesek vagyunk-e átalakítani a világról, a környezetünkről és életünkről alkotott gondolkodásunkat.  Hajlandóak vagyunk-e arra, hogy szokásainkat megváltoztatásával ne kizsákmányoljuk a természeti erőforrásainkat, hanem óvjuk a környezetünket, védjük a biológiai sokféleséget, azaz fenntartható módon éljünk? A Pécsi Tudományegyetem Magyarországon élen jár ebben a küldetésben és így partnereivel folytatott munkájának köszönhetően 2020-ban Pécs nyerte el hazánkban a legzöldebb város címet!

A Pécsi Tudományegyetem öt évvel ezelőtt a Zöld Egyetem Program missziójaként fogalmazta meg, hogy minden a környezetben a fenntarthatóságra, fenntartható gazdálkodásra irányuló jó gyakorlatot, újítást, irányítást bátorít, a tudomány és az oktatás segítségével formálja, illetve erősíti az ökológiai tudatosságot.

Ennek a missziónak a szellemiségében komoly erőfeszítések történtek a fenntarthatóság területén, úgy mint a PET-mentes Egyetem eszme és a papírhasználat csökkentésére vonatkozó törekvések megvalósítása, a PTE Klímakoncepció megfogalmazása, a szelektív hulladékgyűjtés összegyetemi szintű kiterjesztése, hálózati vízszigetek létrehozása, továbbá a megújuló energiaforrás, valamint az elektromos autó flotta arányának növelése. Emelkedett a fenntarthatósággal foglalkozó kurzusok, illetve kutatások száma és minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott az egyéni és közösségi szemléletformálás. A Pécsi Tudományegyetem a világ „zöld egyetemeinek” élmezőnyében az 59. helyen végzett, a magyar egyetemek között pedig az 1. helyre pozícionálta magát, kiérdemelve a legzöldebb hazai egyetem címet 2020-ban.

A PTE a magyar egyetemek közül elsőként csatlakozott a Virtuális Erőmű Programhoz (VEP) és térségi partnerekkel összefogva alapító tagként létrehozta a Baranyai Virtuális Erőmű Programot (BAVEP), melynek résztvevői: Pécsi Tudományegyetem, Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft., Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Baranya Megyei Önkormányzat, Pécsi Egyházmegye, Pécsi Leőwey Klára Gimnázium. Ez az összefogás kiemelt jelentőséggel bír, hozzájárul a regionális egyetértés kialakulásához a fenntarthatóságról, bátorítja az itt élő családokat, a régióban működő üzleti vállalkozásokat, civil szerveződéseket, hogy olyan értékeket kövessenek a mindennapos döntéseikben és olyan kezdeményezéseket támogassanak, amelyek hosszú távon biztosítják a fenntartható régió elérését. A program résztvevői egy év alatt 4 MW energiát takarítottak meg a Dél-dunántúlon. A Pécsi Tudományegyetem – a BAVEP és a Zöld Egyetem hálózat koordinátora – vezetésével olyan országosan mintaértékű, vagy nemzetközileg is elismert innovatív, környezetbarát közlekedési mód használatát népszerűsítő akciókra került sor, mint a MOON Bike, a Zéró Emissziós Napok, vagy éppen a Tízezer lépés Pécsen ökocaching kihívás.

A BAVEP-együttműködés eredményeképpen nagyot lépett előre a fenntartható fejlődés és a klímavédelem ügye Pécsett. A Virtuális Erőmű Program versenypályázata alapján Pécs lett Magyarország legzöldebb városa 2020-ban.

A legzöldebb hazai egyetem a legzöldebb városért komplex fenntarthatósági törekvések arra inspirálják a régiós szereplőket, hogy még elkötelezettebb módon és még nagyobb összefogással dolgozzanak tovább Pécsért és a környezetért. A VEP és a PTE mozgósításának köszönhetően az április 19-én induló Fenntarthatósági Témahétre a város szinte minden iskolája és diákja nevezett – ezzel is megerősítve a társadalmilag felelős attitűdöt a helyi fiatalokban is.

Az UnivPécs VEP vezetőjével készített interjúja itt érhető el: https://univpecs.com/zold/pte_es_pecs_minta

Az UnivTV témában készített videója itt tekinthető meg: https://univpecs.com/klimavaltozas/pte_magyarorszag_legzoldebb_egyeteme

Partnereink